_1ekc-01a8-1732790568.jpg)
_n_4j-205b-1641325590.jpeg)
Kedves Mindenki! Ez év augusztus végén sikerült néhány feledhetetlen napot eltöltenünk a TORNÁCOS PANZIÓBAN. A panzió munkatársai, kivétel nélkül, rendkívül udvariasak, kedvesek voltak . NAGYON JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT! Csak ajánlani tudom minden családnak, ha tartalmas pihenésre vágynak. Az étterem és cukrászda specialitásai pedig minden igényt kielégítenek. Ezuton kívánok a TRNÁCOS minden kedves munkatársnak és a vezetőinek nagyon jó egészséget és BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT. Bízunk abban, hogy hamarosan ismét találkozunk!
Domán ZoltánEgyszer volt, hol nem volt - de nem az Óperenciás tengeren túl, hanem Magyarország északnyugati csücskében Hegykőn -, volt egyszer egy pedagógus és egy üzemmérnök. Nem csak a gyerekekhez és gépekhez, hanem a paradicsomhoz, paprikához és a jó ötletekhez is értettek: ők Klári és Károly, a Tornácos lelkének első dobbanásai.
Mindketten generációkra visszamenően zöldségtermesztéssel foglalkozó családokból származnak, foglalkozásuk űzése és akkor még egy kisgyermekük nevelése mellett nem akárhova, hanem a budapesti Bosnyák-téri piacra és a Déli pályaudvar ABC-jébe szállították a messze földön híres “fertei” zöldséget az 1970-es években.
Aztán 1981-ben jött egy európai körutazás, és megérlelődött bennük a gondolat, mi lenne, ha álmodnának valami nagyobbat? Így kezdődött minden: egy kis zöldséges standdal a Hegykői Termálfürdő strandján, ahol a görögdinnye illata keveredett a friss kaporral, és ahol a főtt kukorica legalább olyan népszerű volt, mint a paprikafüzér.
Hogyan válik egy álom valósággá sok munkával, szeretettel és egy kis fokhagymával
Az 1980-as évek végén jött a rendszerváltás, a nyitott határok és a bringás sisakok ideje – és az ekkor már kétgyermekes Hospely házaspár alkalmazkodott az új igényekhez. 1988-ban a strand területéről a majdani bicikliút mellé költöztek egy kis faházzal, ahol a korábbi kínálat és az ajándéktárgyak mellett hamarosan Klári hamburgere is helyet kapott (igen, még a McDonald’s előtt – köszönjük szépen!).
Volt, aki a bicikliről le sem szállva nyújtotta kosarát egy csomag retekért, fokhagymáért vagy éppen pezsgőért, és tekert is tovább Ausztria felé. Aki viszont megállt, az asztalhoz ülhetett megpihenni, ahol a helyi vendégszeretet már akkor olyan volt, mint ma: igazi, melegszívű és mindig volt benne egy jó adag mosoly. Épületek ekkoriban itt még nem álltak - ez a kis faház lett a Tornácos Hotel előszobája. Egy álom, ami évtizedek alatt nőtte ki magát, de a gyökerei mindig ugyanoda vezetnek: egy szenvedélyes családhoz, akik szeretnek adni, vendégül látni, főzni és történeteket mesélni – lehetőleg egy jó pohár bor, egy forró leves vagy egy friss sütemény társaságában.
Boltíveken innen és túl - az álom, ami kinőtte magát
Ahogy a ’90-es évek beköszöntöttek, újabb mérföldkőhöz érkezett a környék kedvenc zöldséges standja. A helyi önkormányzat ugyanis úgy döntött: eljött az idő a faházak lebontására, a falu rendezési tervének megvalósítására, építése telkek kijelölésére. Fabódé, köszönjük, hogy velünk voltál – most jöhet valami komolyabb! Klárinak és Károlynak már konkrét terveik is voltak…
Károly egykori iskolatársa, a később Ybl-díjjal kitűntetett Zambó Terézia építész akkoriban éppen a Fertő-part rendezési tervén dolgozott. Ez az a pont, ahol a “jó kapcsolatok” nemcsak anekdotákban, de építészeti remekművekben is testet öltenek. Így esett, hogy Teréz és férje, a szintén Ybl-díjas Koller József megálmodták azt az épületet, amely máig a Tornácos szíve-lelke.
Klári és Károly nem bízták a véletlenre: az önkormányzat által kialakított öt telekből kettőt vásároltak meg, ezeken kezdődhetett meg az építkezés 1990-ben. Elsődleges szempont volt, hogy az új épület hűen megőrizze a Fertő-part népi építészetének stílusjegyeit, ugyanakkor rugalmasan alakítható és bővíthető legyen, helyet adjon az élelmiszer- és ajándékboltnak, valamint alkalmas legyen a későbbiekben szobák, kerékpártároló, szépségszolgáltatások, netalán étterem kialakítására is. Az évek során saját kézzel, saját erőből formálódott az épület belső tere – mindig éppen úgy, ahogy az élet hozta.
A kezdeti években a mai Borostyán különterem helyén a bolt és egy kedves ismerős révén a mai iroda helyén fogászati rendelő működött a házban. (Mert hát mi más illene jobban egy élelmiszerbolt mellé, mint egy fogászat? :)) A jelenlegi Télikert még egy nyitott boltíves, tornácos udvar volt. A későbbi panzió majd hotel nevét is ezekről a jellegzetes boltívekről kapta. A “Tornácos Ház” lassan fogalommá vált és a környék egyik emblematikus épülete lett - nem csak boltívei, de hangulata miatt is. Egyre több (akkoriban túlnyomóan osztrák) vendég fordult meg nálunk, és egy idő után már nem csak a paprikáért és a téliszalámiért jöttek: itt is akartak aludni. És ha a vendég azt mondja, hogy maradna – akkor mit tehet egy jó házigazda?
Most kezdődik igazán
Kezdetben 4 szoba került kialakításra, majd két év alatt újabb 10. Étterem ekkor még nem működött, de hamar kiderült, hogy erre is óriási az igény - azonban nem akadt komolyan vehető bérlő, akire a Hospely házaspár nyugodt szívvel bízta volna számos törzs- és új vendégét. Így az étterem kialakítását és irányítását is saját kezükbe véve kerestek olyan kiváló szakembereket, akikkel a kezdetektől egyetértettek az alapelvekben: a térség alapanyagainak felhasználásával, helyi termelők és hosszú távon megbízható beszállítók segítségével nem csupán ízletes, de szakmailag is kifogásolhatatlan konyhát vinni.
Az étterem első séfje a fiatal, tehetséges és ambíciózus Heveder Zoltán lett, aki az elkövetkezendő évek során nem csupán a Tornácosban kikapcsolódni vágyókat látta vendégül, de számos belföldi és nemzetközi versenyen, valamint különböző gasztroműsorokban is remekelt.
És ami az étterem berendezését illeti, a népi iparművészet itt is visszaköszön, így Egresits József és Horváth Károly asztalosok, Kovács Alajos fafaragó, valamint Patonai Terka és Brodzky Ferenc keramikusok időtálló munkáit mind a mai napig nem csak hogy megtekinthetik, de használják is a Házba látogatók. Több mint harminc évvel ezelőtt készült alkotásaik nem vitrinekben porosodnak, hanem például az asztalra kerülnek, sóval-borssal, vendégek mosolyával.
És eljött a nagy nap… majd egy újabb - kicsit később
Az étterem megnyitója 1996. május 1-re le kitűzve – optimistán, határidőt-nem-ismerő lendülettel. Mondhatni, minden készen állt... (kivéve a falakat, a világítást és néhány apróságot, mint például a konyha). Az utolsó pillanatig folytak a munkálatok. Volt, hogy Károly festékes nadrágban egyeztetett a beszállítókkal, és olyan is, hogy Klári a séffel a menüsor mellett a függöny színéről is döntött. A nyitás előtt pár nappal már a család minden tagja ott volt – ki ablakot pucolt, ki tányért hordott, ki halkan imádkozott, hogy minden elkészüljön időben. (Spoiler: nem készült.)
Végül május 25-én nyitotta meg hivatalosan kapuit az étterem. Itt kezdődött el igazán, amit ma már harmincéves történetként mesélünk. Ezt a napot tekintjük a Tornácos születésnapjának – egy olyan napnak, amikor egy álom végre teljes valójában ajtót nyitott a vendégek előtt.
Harminc évvel, két (sőt, három) generációval és megannyi történettel később a Tornácos már nem csupán egy szállás és egy étterem. Ez egy álom megvalósulása, ahol minden téglában, minden tányérban és minden gesztusban ott van a kezdetek varázsa. És a történet? Az még közel sem ért véget…
Több mint egy szállás – egy élettér születése
A Tornácos hírneve idővel messze túlnőtt Hegykő határain. A jó hír – ahogy az lenni szokott – gyorsan terjedt, a panzióból, étteremből és szépségszalonból álló kis “birodalom” pedig egyre több vendéget és egyre nagyobb figyelmet vonzott. Rendezvények, családi ünnepségek helyszíne lett, és az akkori pezsgő külföldi turizmusra jellemzően néha egy hét alatt tíz osztrák busz érkezett. A parkolóban úgy sorakoztak a járművek, mintha egy nemzetközi gasztrotalálkozóra jöttek volna. (Lehet, hogy nem is tévedtek nagyot.)
A megnövekedett érdeklődéshez persze hely is kellett. A Télikert – amely egykoron nyitott, boltíves udvar volt – fedett formát öltött, az étterem tornáca beüvegezésre került, a terasz is részben fedést kapott. A 14 szoba pedig? Az bizony szintén kevésnek bizonyult. Így, amikor lehetőség adódott a szomszédos két telek megvásárlására, nem volt kérdés: újabb építkezés következett. Ismét Zambó Terézia és férje álmodta meg a bővítést – mert ami már egyszer remekül bevált, azon nem változtat az ember.
Sőt, szemközt is sikerült egy újabb telket megvásárolni. Ekkor még senki nem sejtette, hogy csaknem két évtizeddel később ez lesz a helye a Tornácos Lifestyle parknak, ahol napelemek, kültéri pihenők és sok minden más is helyet kap majd, ami a mai világban már nem extra, hanem természetes része a vendégélménynek.
2003-ra már 23 szoba várta a látogatókat, a fenntarthatóság jegyében napkollektorok kerültek a tetőre, elkészült a wellness részleg. A szépségszalon is a mai tágas helyére költözött, és végre lett egy világos, barátságos recepció – olyan, ahová jó megérkezni. Ekkor zárta be végleg kapuit a valaha volt élelmiszerbolt is. Nem könnyes búcsú volt, inkább szimbolikus: egy korszak zárult, hogy helyet adjon az új Borostyán különteremnek és egy kis ajándékboltnak, amelyben a helyi értékek tovább élhettek.
Nálunk a múlt nem poros, hanem él
A Tornácos történetének minden fejezete mögött ott rejlik a szándék, hogy amit csinálunk, azt szívből tegyük. Legyen szó egy új szoba kialakításáról, egy fogadás megszervezéséről vagy épp egy kiállításról – a cél mindig ugyanaz: a helyi értékekre építve, emberközpontúan, szerethető módon vendégül látni mindenkit, aki ide betér.
A folyamatos megújulás, modernizálás és a népművészeti értékek megőrzése nálunk nem egymásnak ellentmondó fogalmak. Épp ellenkezőleg: az igazi érték az, ami időtálló – akár egy fából faragott szék az étteremben, akár az évtizedekre visszanyúló szívélyesség, mellyel egy régi vendéget köszöntünk.
És ahogy a Tornácos fejlődött, úgy nőtt a szerepe a Fertő-táj közösségi és kulturális életében is. Fontos számunkra a kapcsolat a helyi intézményekkel, örökségvédőkkel, művészekkel: a festmények, textíliák, fafaragások, csipkék kiállítások keretein belül mesélnek a falakon a múltról, a jelenről, és arról, amit szeretünk ebben a tájban.
A Tornácos túloldala – új álmok, új helyszínek
Ha egy álom elég nagyra nő, előbb-utóbb átnyúlik akár szó szerint az úton is – pontosan ez történt 2010-ben, amikor újabb mérföldkőhöz értünk. Ezúttal nem a “régi kert” végében bővültünk, hanem szemben, a főút túloldalán, ahol egykor az egykori TSZ-elnök (Babarczi László) háza és optika működött. Sokan még úgy emlegették: „az optikás épület” – mi viszont már akkor a jövő egyik helyszínét láttuk benne.
A Lifestyle Hotel tervei éveken át rajzasztalon, fiókban és gondolatban érlelődtek. Mert tudtuk: ennek nem csak szobákat kell adnia a vendégeknek, hanem új élményeket, új lehetőségeket és egy kicsit talán új Tornácos-érzést is. Végül 2020-ban – egy nem is olyan egyszerű évben – megnyithattuk kapuinkat: 10 szoba, friss koncepció, ugyanaz az értékrend.
Vendégeink örömmel fogadták az új helyet – a Lifestyle Hotel gyorsan otthonává vált baráti társaságoknak, családoknak, pároknak, akik különleges alkalmakat, életre szóló pillanatokat kerestek – és találtak. És bár az épület vadonatúj volt, valami ismerős érzés fogadta az ide betérőket: a Tornácos vendégszeretete, a személyre szabott figyelem és az a különleges hangulat, amit nem lehet leírni – csak átélni. És hogy most, 2025-ben hol tartunk? Nos, a hely szűke már itt is érzékelhető. De ez nálunk nem probléma – hanem inkább egy régi, kedves ismerős, aki mindig új ötletekre sarkall bennünket.
Egy új generáció a tornácra lép
A 2020-as évek elején egy jelentős korszak zárult le – de csak azért, hogy helyet adjon egy új kezdetnek. Az alapítók, Klári és Károly, miután évtizedeken át építették, bővítették, formálták a Tornácost – és közben vendégeket, gyerekeket, boltíveket, ideákat és temérdek zöldséget is neveltek – megérdemelten nyugdíjba vonultak. (Újabb spoiler: valójában csak azt hiszik.)
A stafétabotot pedig azok kapták, akik már a kezdetekkor is ott voltak – igaz, akkor még kicsit más feladatkörben. A két fiú: Karesz és Joci. Ők voltak azok, akik a Tornácos udvarán tanulták meg, hogy mit jelent a vendéglátás – még mielőtt tudták volna, hogy így hívják.
Karesz – a „földhöz kötött” innovátor
Karesz érettségi után villanyszerelőként kezdte, és egy darabig szakmájában is dolgozott – mert az embernek legyen egy rendes mestersége, nem igaz? De valahogy a kábelek között is hallotta a Tornácos hívását.
Ő döntött úgy elsőként, hogy a családi vállalkozásban szeretne dolgozni – nem csak besegíteni, hanem igazán jelen lenni. A háttérben, de mindig ott, ahol épp kell: építkezésen, fejlesztésnél, számtalan javításnál és karbantartásnál csendben, de biztos kézzel. Mert az, aki ismeri a vezetékeket, az érti az összeköttetéseket – nem csak a falban, hanem az emberek között is. :)
Joci – akinek már gyerekkorában is "zöldséges" tervei voltak
Joci általános iskolásként még azt mondta: „Anya boltjában zöldséget fogok árulni.” És lássuk be, ez valahol sikerült is – csak egy picit nagyobb a bolt és lett hozzá pár szoba, étterem, wellness, meg úgy 30 év története. :) Tanulmányait a családban az elsőként már tudatosan a vendéglátás felé irányította: előbb szakmunkásként, majd erdészeti technikumban érettségizett (mert fa nélkül nincs tornác!), aztán tanulóként a Sopron Hotelban, ahol már nem csupán az idegen nyelveket beszélte jól, de gyorsan kiderült, hogy a vendégek nyelvét is tökéletesen érti.
Egy 2 éves wellness hotel menedzsment képzés során, majd Bécsben vendéglátó szakon (Modul University Vienna) tanult, közben figyelt, utazott, látott. Dolgozott a Wörthi-tónál, majd hajóra szállt, hogy a világ másik oldalán is tapasztalatokat gyűjtsön. 8 hónap világjárás után pedig hazatért – mert a világ szép, de itthon az otthon, és ahol a család álma él, ott van a helye az embernek is.
Ma már Karesz és Joci viszik tovább a Tornácos hagyományait – friss lendülettel, utánozhatatlan kreativitással, új ötletekkel, a szülőktől kapott értékeket megőrizve. No, és persze feleségeikkel. Mert ahogy minden jó mesében, itt sem csak a hősök számítanak, hanem azok is, akik mellettük állnak, szerveznek-terveznek, vendéget fogadnak – és néha még azt is tudják, hogy a férjek hová tették a kulcsot. A Tornácosban ez a szerep Veronikáé és Annáé. Két külön út, két másik történet, de valahogy mindkettő egyazon célhoz vezet: hogy a Tornácosban minden vendég otthon érezze magát. Ahogy ez már 30 évvel ezelőtt is volt: Minden sikeres Tornácos mögött ott áll egy mosolygó feleség.
Veronika - hogy lesz a nyári gyakorlatból életre szóló hivatás és szerelem?
Joci felesége, Veronika a 2000-es évek elején vendéglátós diákként néhány hetes nyári gyakorlatát töltötte a Tornácosban: így kezdődött az ő Tornácos-története. A gyakorlat után a veszprémi Pannon Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol idegenforgalmi- és szállodai közgazdász diplomát szerzett. Aztán jött Anglia – új élmények, új tapasztalatok és a szállodai recepciók nemzetközi világa. Hazatérve Sopron és Bük szállodáiban dolgozott, míg végül – mintha csak a sors is úgy akarta volna – visszatért oda, ahol minden kezdődött: a Tornácosba.
2010-ben már a recepciót vezette, és ekkorra Joci oldalán nemcsak munkatársként, hanem társként is osztozott a feladatokban és az álmokban. Veronika ma a Tornácos egyik motorja: ő a recepció szíve és a marketing lelke. Minden vendéget név szerint ismer, minden részletet észben tart, és még arra is marad ideje, hogy kreatív ötletekkel színesítse a Tornácos mindennapjait. És ha mindez nem lenne elég, a legkisebb Tornácos-generációból két gyermekük is szívesen sürög-forog a recepciós pult mögött, a kertben vagy épp Klári süteményes receptjeit próbálgatva.
Anna – amikor egy kiruccanásból lesz szerelem, majd hivatás
Anna Zalából indult, és eredetileg csak egy kis pihenésre és finom vacsorára jött a Tornácosba. Ééés jött Karesz. Onnantól kezdve nehéz lett hazamenni. Így kezdődött az ő Tornácos-fejezete – egy kis lazításból életre szóló szerelem és hivatás született.
A gimnázium után Amerikában töltött egy cserediákévet, majd az ELTE-n tanult esztétikát, angolt és pedagógiát. Közben angolt tanított, a CEU-n újságírást tanult és Budapesten idegenvezetőként dolgozott. Végül a tanítás mellett tette le a voksát, mert mindig is hitt abban, hogy a kedvesség és a tudás, pláne ezek együttese a legidőtállóbb befektetés. A harmadik gyermekük érkezése után viszont úgy döntött: itt az idő, hogy ő is beszálljon a családi „nagy kalandba”. Azóta nyelvtudásával, “írói vénájával”, kíváncsiságával, a környék látnivalóinak és programjainak ismeretével, valamint az emberek iránti szeretetével segíti a Tornácost – kívül-belül. Hisz benne, hogy a kedvesség ereje hegyeket (vagy legalábbis vendégáradatot) tud megmozgatni, a szakmai fortélyokat pedig a családtagoktól igyekszik ellesni. Gyermekeik édesapjuktól, Karesztól és a nagyszülőktől tanulják, hogy egy csavarhúzó, egy locsolókanna vagy egy fakanál is lehet varázspálca – ha szívvel használják.
30 éve együtt, Önökkel
Megszámlálhatatlan adag rántott hús, túrógombóc és vendég után a Tornácos nem egyszerűen egy szállás vagy étterem – ez egy történet. Egy hely, ahol generációk álma vált valóra, és ahol minden apró részlet mögött ott a szándék, a szeretet és az a bizonyos „mindent magunk csináltunk” büszkesége. Sokaknak pedig ez az a pont, ahová vissza lehet térni, ahová jó megérkezni, és ahol a vendéglátás nem üzlet, hanem hivatás – szívből, családból, örömből. Itt minden falnak, padlásdeszkának, sótartónak és mosolynak története van. És most, 30 (vagy inkább 40?) évvel az első főtt kukorica, az első boltíves tornác és az első saját kezűleg készített hamburger után is úgy érezzük: maradt még teendő és a legszebb részek még előttünk vannak… Szóval a történetet írjuk tovább. És hogy hogyan folytatódik? Nos, mint minden jó mesében:
„Egyszer volt, hol nem volt…” – és azóta is van.
